Öttel maradt alul a Haladás

A Tyerek Groznij ellen játszott felkészülési mérkőzést az Artner-csapat.

Az orosz Tyerek Groznij ellen lépett pályára a Szombathelyi Haladás szerdán délután. Az ausztriai Unterschützenben rendezett találkozón a felkészülési időszakban jóval előbbre járó orosz együttes magabiztos, 5-0-s sikert aratott.

A mérkőzés negyedik percében előnybe került az ellenfél, s a 28., valamint a 29. percben növelte is a különbséget. A második félidő legelején újabb gólokat kapott a Hali, és bár megvoltak a lehetőségei a szépítésre, végül maradt az 5-0.

Vörös Csaba technikai vezető honlapunknak elmondta, látszott, hogy előrébb tart a felkészülésben az ellenfél. A Haladás játékosai némileg tompábban mozogtak, hiba csúszott az utolsó passzokba, így alakulhatott ki a nagyobb különbség a csapatok között.

– A jelenlegi helyzetben egy sokkal jobb csapattal találkoztunk, frissebbek voltak, előrébb tartanak a felkészülésben – mondta Artner Tamás. – Lehetett látni, hogy egyelőre nem tudjuk pótolni a távozó játékosokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!