Egy olasz lap szerint ők a Szombathelyi Haladás gyöngyszemei, ezért kerültek a három csapat látókörébe.
Az olasz tuttomercatoweb.com információi szerint a Szombathelyi Haladás két "gyöngyszemére", a gyors, és támadó szellemű Németh Márióra és Radó Andrásra, két olasz csapat és egy belga együttes is kivetette a hálóját.
A portál az Empoli-t, a Palermo-t, és a Standard Liege-t nevezi meg, mint akiknek látókörébe került a két focista.
Radó András
Vágvölgyi Bálint
A két játékos esetleges eladásával a Haladás teljes amortizációját befejezettnek lehetne nyilvánítani, és csak reménykedhetünk benne, hogy helyükre valamelyik pécsi cserét, esetleg valamelyik soproni "gyöngyszemet" - egy hatalmas vezetői bravúrral - még megtudjuk kaparintani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!