A Haladás ügyvezetője a Borsnak azt mondta, hogy nem kap fizetést a "felnőttfilmes" botrányba keveredő Massimiliano Caroletti.
Tegnap a Rangadó.hu számolt be Massimiliano Caroletti múltjáról. A Haladás marketing igazgatójának szerződtetésének körülményeiről Tóth Miklós a Haladás ügyvezetője a Borsnak rántotta le a leplet.
– Mondanom sem kell, mi nem azért szerződtettük, hogy felnőttfilmeket forgasson – felelte megkeresésünkre Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője. – Úgy ajánlották nekünk Massimilianót, akivel két-három hete vagyunk kapcsolatban, s az a feladata, hogy segítse a klubunkat. Fizetést nem kap, ha létrejön egy üzlet, akkor jár neki bizonyos jutalék.
Tóth Miklós
Vágvölgyi Bálint
Tóth Miklóst mi is többször próbáltuk elérni, más témában is. Ebben az átigazolási szezonban: eredménytelenül.
Mondjuk a csapat keretének változásait elnézve, megértjük... :)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.