A hírek szerint Dudás Ádámot és a Leandro Martínezt is kivásárolja szerződéséből a klub.
A Szombathelyi Haladás hivatalos honlapjának beszámolója szerint a Győri ETO 25 éves támadó középpályása, Dudás Ádám és az ugyancsak győri, szintén 25 éves, középpályásként és támadóként egyaránt bevethető olasz-argentín Leandro Martínez is a csapathoz igazol.
A portál érdeklődésére Tóth Miklós ügyvezető elárulta: a két klub között szóbeli megállapodás született, hogy a két futballista Szombathelyre szerződik, ám aláírt szerződésről még egyikük esetében sem lehet beszélni. Úgy tudni, mindkét futballistát kivásárolja élő szerződéséből a Hali, tehát nem kölcsönbe érkeznek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!