Három góllal kapott ki a Haladás Törökországban

Kijött a fáradtság, 4-1-re nyert az Orenburg.

Két nap, két edzőmeccs. Második felkészülési találkozóját is lejátszotta Törökországban a Szombathelyi Haladás.

A tegnapi bravúros győzelem után, ma 4-1-re kikaptunk az orosz másodosztályú Orenburgtól.

A találkozó első húsz percében jobban játszott a magyar csapat, jól zárták le a területeket, ezért nem is tudtak komoly lehetőséghez jutni az oroszok. Az előrejáték a Haladásnál is döcögött, az utolsó passzokat rendre elrontották, de a labdát jól járatták. Az első félidő végén már egyre jobban nyomtak az oroszok, és ennek meg is lett az eredménye (1-0). Az első találatuk után nem sokkal jött a második is. Szöglet után egy kavarodásból találtak a kapuba (2-0).

A második félidő is az oroszokról szólt. Egy gyönyörű lefordulást követően ismét a szombathelyiek hálójában kötött ki a labda (3-0). A negyedik találatot is a Gazovik szerezte. Egy buktatást követően a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott, az oroszok pedig nem hibázták el (4-0). Az egész találkozón lehetett érzékelni, hogy Szentes Lázár legénysége Rocchit akarta megjátszani. A második félidő közepén ez be is jött, és a veterán olasz csatár szépen tekert a kapuba (4-1). A találkozó egyébként nem volt túl barátságos, nem kímélték egymást a játékosok tudósít a www.rangado.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!