Spartak Trnava (szlovák) – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 3-2 (1-1)
Haladás: Rózsa - Schimmer (Angyal, 73.), Fehér, Alcibiade, Devecseri (Jánvári, 77.) - Iszlai (Nagy P., 63.), Jagodics (Czingráber, 73.) - Gaál (Németh M., 83.), Halmosi (Török, 46.), Martínez - Radó.
A Haladás gólszerzői: Martínez (30.), Németh M. (85.)
A nyári mérkőzéshez hasonlóan most is 3–2-re kapott ki a nagyszombati ellenfelétől a Haladás. Halmosi passza után Martínez góljával még vezettünk, de nem sokkal a szünet előtt egyenlítettek a felvidékiek. Cleber 55. percbeli góljával már a hazaiaknál volt az előny, amit a 71. percben Mikovics fejelt meg még eggyel. A végeredményt Martínez passza után az U20-as válogatott Németh Márió állította be: lefutotta a védőket és a kapus mellett lőtt a hálóba.
A jövő héten már tétmeccset játszik a csapat: a Diósgyőrt február 28-án szombaton 14 órától fogadja a Hali.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!