Nyögvenyelős U19-es győzelem

2–1-es siker. Molnár Márk büntetőt hárított!

Kilencedik mérkőzését játszott ma délben az Illés Akadémia centerpályáján a Haladás U19-es csapata. A vasiak Molnár M. - Marsai, Horváth K., Keresztes, Mészáros D. - Kócsa, Tóth M., Kőris - Garda, Soós, Gönczö tizeneggyel kezdett. Hiába volt mezőnyfölényben a Kishali, a 33. percben egy ellentámadás végén az ügyesen passzoló pécsiek közül Dóra talált a kapunkba, 0–1. Ezek után sem változott a játék képe, sőt, a félidő hosszabbításában ráfaragott az időhúzásra a Pécs. Már a harmadik perc is elkezdődött a ráadásban, amikor Soós Bence kapott egy jó labdát, kilépett vele a két belső védő között és jobb külsővel a jobb alsóba tekert, 1–1.

Fordulás után is a Haladás akarata érvényesült, ám egy szöglet után jogos büntetőhöz jutott a PMFC. A kapu közepébe tartó lövést azonban Molnár Márk bravúrral hárította. A hajrában még nagyobb lett a szombathelyi nyomás és egy oldalszabadrúgás után három jó passzból Soós lépett a 16-oson belülre, és a jobbösszekötő pozíciójából 14 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 2–1.

A játék képe alapján megérdemelt a szombathelyi győzelem. Kuttor Attila és Márkus Gábor tanítványai kilenc meccs után 14 ponttal a második helyen állnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!