Nincs pont Győrből, kiesőhelyen marad a Haladás

A támadó szekció nem tudta visszahozni azt, amit hátul elszúrtunk. A Dunaújvárossal fogunk küzdeni az NB1-ért.

A Honvéd legyőzte a Kecskemét csapatát a 27. fordulóban, a Pécs pedig verte a Lombardot, így életbe vágóan fontos lett volna nyerni Győrben.

A Szombathelyi Haladás ennek megfelelően is állt neki a meccsnek, de egy Rudolf-gól gyorsan csillapította a kedélyeket. Martinez még az első félidőben egyenlített, de a védelem hibáját kihasználva Koltai gondoskodott arról, hogy előnnyel menjenek pihenőre a hazaiak.

A második félidőben aztán Lipták növelte a győri előnyt, amire Radó válaszolt. Ezt követően a Haladás volt jobb, a helyzeteinket azonban nem tudtuk berúgni. Az egy pontra rászolgáltunk volna.

Az online közvetítést itt tudják elolvasni: klikk.

Nem sikerült pontot szerzni
MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!