Lassan tíz napja tartó tárgyalássorozatnak lett ma vége, melynek végén a Haladás vezetősége megállapodott a csapatot NB I.-ben tartó Mészöly Gézával. Ezt a tréner nyilatkozta a Rangadó.hu-nak.
– Több egyeztetés is volt, de már a legelső után büszke voltam arra, hogy hosszútávon, és nem csak erre a négy mérkőzésre gondolkodott bennem a vezetőség. Mindkét fél nagyon akarta a közös folytatást. Tulajdonképpen csak a keretnek és a stábomnak a kialakításáról zajlott és zajlik a következő napokban egyeztetés. Úgy érzékeltem, hogy hároméves szerződésben gondolkodik mindkét fél, és ez a megállapodás ma megszületett, de a pontosításra és a véglegesítésére a jövő héten kerül majd sor – nyilatkozta Mészöly Géza.
Részletek rövidesen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!