A Rangadó.hu értesülése szerint nem távozik a Haladás csapatából Iszlai Bence. A 25 éves veszprémi nevelésű játékos hét éve szerepel Szombathelyen. A klub honlapja az elmúlt hetekben arról írt, hogy nem hosszabbította meg idén nyáron lejáró szerződését.
Értesüléseink szerint három NB I-es ajánlata is volt, ennek ellenére végül mégis úgy döntött, hogy marad a Haladásban, és a napokban aláírja új megállapodását.
Mint ismert, a klub által korábban biztos távozónak tartott kapus, Rózsa Dániel is a szombathelyieknél maradt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!