Király kivédte a tizenegyest, legyőzte a Haladás a Videotont

A Szombathely is büntetőt hibázott, de így is nyert a másik bajnokesélyes ellen is.

A 2017-es évet lezáró játéknap előtt holtversenyben listavezető Videoton a Haladás vendége volt az OTP Bank Liga 19. fordulójában. A székesfehérváriaknak több hiányzójuk is volt: Géresi korábbi gerinctáji panaszai kiújultak, ezért nem volt a csapat keretében, míg Scsepovics, Fiola és Juhász sárga lapos eltiltás miatt nem szerepelhettek – írta a klub honlapja.

Már öt perc után nagyon közel került a vezetés megszerzéséhez a Videoton: előbb Henty bólintott a lécre egy szabadrúgás után, majd a kipattanóból Fejes is a kapufát találta el, végül Halmosi a gólvonal előtt mentett hatalmasat. Egy rövid felszabadítás után Nego is gólhelyzetbe került: Németh Milán lefejelt labdáját 15 méterről lőtte fölé. A másik oldalon Ramos lábában maradt a gól: Halmosi átlépése után ordító ziccerben még csak kaput sem talált.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Videoton FC
A galériáért kattintson!
Vágvölgyi Bálint

A jó kezdés után jelentősen visszaesett az iram, az addig szebbnél szebb akciók alábbhagytak – rendre hiba csúszott az utolsó passzokba. Suljic két védő között tekerte kapura a labdát a 39. percben: a kellemetlen kísérletnél Király első védését mutatta be magabiztosan. A 42. percben Mészáros esett el a már sárga lapos Fejes mellett a tizenhatoson belül – a kiállítást megúszta a Vidi védője, a tizenegyest viszont nem! A büntetőt viszont Németh Márió túlságosan is sarokra lőtte, s a jó irányba vetődő Kovácsik mellett a kapufa hárított. Nem esett így gól az első félidőben: 0-0-lal mentek pihenni a csapatok.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Videoton FC
Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Videoton FC
Vágvölgyi Bálint

A szombathelyi Ramosnak itt véget is ért a meccs: a tizenegyest megelőző szituációban, a félpályánál szintén Fejessel ütközött, nem tudta folytatni a játékot a második félidőben.

Nego fejelt fölé, ez nyitotta a második játékrészt, tíz perc elteltével aztán Pátkai iramodott meg, Grumics a tizenhatoson belül rúgta fel: ez is büntető! Lazovics állt a labda mögé, miközben zúgott a „Király Gabi, Király Gabi!” a lelátón, és zúgott is tovább: a Hali kapusa érezte az oldalt és védett! A Haladást feldobta a szituáció, támadóbb lett – Rácz egy szöglet után lőhetett, de csúnyán fölé helyezett. Suljic két védővel szemben tört kapura, Király védett.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Videoton FC
Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Videoton FC
Vágvölgyi Bálint

A 73. percben Kovácsik mentette meg a Videotont: Kovács lövését szedte ki az alsó sarokból. Nem sokkal később Wils helyzeténél is nagyot védett a Videoton kapusa. Mindkét kapu veszélyben forgott a végén is – a meccslabdát Mészáros kapta: a 92. percben lőtt góllal a Haladás nyert.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Videoton FC
Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Videoton FC
Vágvölgyi Bálint

A Videoton nem szerzett pontot, így 38 ponttal fejezi be a szezon őszi felét – amennyiben a Fradi este pontot szerez a Vasas ellen, úgy megelőzi riválisát, és az élen telel. A Haladás pedig hosszú idő után ellépett a kiesőhelyekről: a 10. pozícióban várja a tavaszi folytatást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!