A Komárom elleni mérkőzés félórás csúszással kezdődött.
Fontos három pontot szerzett hazai pályán a Haladás: a vasiak 1-0-ra győzték le a Komáromot az NB III Északnyugati csoportjának hetedik fordulójában. A győztes gólt Orbán szerezte a 84. percben.
Gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben is sokáig érintetlenek maradtak a kapuk. A Haladás többször veszélyeztetett, de a komáromiaknak is akadtak lehetőségeik.
A hajrában aztán megtört a gólcsend: a 84. percben Juhász baloldali beadására Orbán Kolos érkezett jó ütemben, és öt méterről a jobb felső sarokba fejelt. A vendégek a hátralévő időben már nem tudtak egyenlíteni.
A találkozó egyébként félórás késéssel kezdődött, mert a játékvezetői hármas közúti baleset részese volt
Közúti baleset miatt később kezdődik a Haladás meccse September 06. 18:15 .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!