Schimmer Szabolcs évek óta a Szombathelyi Haladás egyik legbiztosabb pontja a védelem jobb oldalán, így sokan meglepődhettek, hogy nem lépett pályára a hétvégi, MTK elleni mérkőzésen. Később kiderült, hogy a hátvéd egy makacs sérülés miatt volt kénytelen kihagyni az 1-0-ra megnyert összecsapást, még a Videoton ellen húzódott meg a combja. A 29 éves jobboldali védő honlapunk érdeklődésére elárulta, hogy még mindig nem egészséges, ezért a Debrecen ellen csak a lelátóról figyelheti a társakat.
- Még a múltheti Videoton elleni meccsen éreztem fájdalmat a combomban, de akkor még azt hittem, hogy csak fáradtságról van szó. Később azonban kiderült, hogy megsérült a lábam, a bal hátsó combhajlító izmom húzódott meg, és ezért ki kellett hagynom az MTK elleni találkozót. Voltam azóta ultrahangos vizsgálaton, ahol kiderült, hogy még mindig nem gyógyult meg, úgyhogy valószínűleg a Debrecen elleni összecsapást is kihagyom. A hét második felében már elmehetek úszni, illetve egyenes vonalú egyenletes mozgást végezhetek, mellette pedig kezeléseket is kapok. Remélem, hogy jövő héten már teljes értékű edzésmunkát tudok végezni – mondta Schimmer Szabolcs.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!