Aczél három évig a Haladás edzője

A csapat mai taggyűlésén a tulajdonosok egyhangúan döntöttek úgy, hogy három évvel meghosszabbítják a szakember nyáron lejáró szerződését.

A Haladás Sopron Bank mai taggyűlésén a nyugat.hu információi szerint a tulajdonosok egyhangú döntéssel határoztak úgy, hogy három évvel meghosszabbítják a csapat edzőjének nyáron lejáró szerződését.

A döntés hátterében az áll, hogy a szakembernek nyugodt hátteret szeretnének biztosítani a jövő építéséhez, mert a csapatban több pályafutása vége felé járó focista van, akik helyére el kell kezdeni a fiatalok beépítését.

A mostani döntés ennek a feltételeit igyekszik megteremteni. Három évvel hosszabbítják meg Aczél segítőjének, Székely Tibornak a szerződését is.

A szerződés aláírására a mai döntés értelmében december 15-ig kell sort keríteni. Ez azonban csak formaság, hiszen Aczél Zoltán ismeri a klub ajánlatát, és elfogadhatónak tartja azt. Szintén december 15-ig kell megállapodni azokkal a focistákkal is, akiknek nyáron jár le a szerződésük. A tulajdonosok tervei szerint tehát zöld-fehérben folytatja többek között Marian Sluka, Guzmics Richárd és Rózsa Dániel is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!