Kétgólos vereség Grazban

Jobbnak bizonyult a katari együttes.

Grazban, a GAK edzőcentrumában játszott nemzetközi felkészülési mérkőzést a Haladás II. együttese. A katari Al-Ahli ellen Dombó - Németh Á., Koronczai, Havasi, Győrffy - Fider, Merk, Tóth L. - Kaiser (Hajmási, 65.), Vlasics (Szivanovics, 62.), Hoós (Sarang, 68.) összeállításban játszott a Tóth László-Kuttor Attila páros csapata.

Ahogy azt Balogh Gyula technikai vezető tudósításából megtudtuk, az első félidőben mindkét csapat csak helyzetekig jutott, gól nem született. Fordulás után, az 53. percben egy 25 méteres átlövésgóllal szerezte meg a vezetést a dán, lengyel, francia és kongói légiósokat is a soraiban tudó, a cseh Milan Macala által irányított együttes. Ezek után a Kishali mindent elkövetett az egyenlítésért, de a helyzetek kimaradtak. A 85. percben egyéni akcióból kettőre növelte előnyét a katari csapat, és ez is maradt a végeredmény.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!