Andorka megegyezett a Halival

A Sturm ellen két gólpasszt adó csatár 2 évre állapodott meg a vezetőkkel.

Andorka Péter 2009 után újra a Haladás focistája lehet, hiszen a játékos ma 2 éves - szóbeli - megállapodást kötött a csapattal. Mivel azonban a támadónak jelenleg élő szerződése van a Péccsel, így a szombathelyieknek még a Pécsi MFC vezetőivel is egyeztetniük kell.

- Örülök, hogy sikerült megállapodnunk. Artner Tamás személye is garancia volt nekem arra, hogy Szombathelyre jöjjek, mivel korábban már dolgoztunk együtt. A közeg és a játékosok többsége nem ismeretlen számomra, a beilleszkedéssel nagy problémám biztos nem lesz. Érzelmileg is kötődök a Halihoz, mivel ez a nevelőegyesületem, tehát gyakorlatilag hazajöttem. Két évre állapodtunk meg, de még ennél is hosszabb távra tervezek - számolt be honlapunknak Andorka.

A csatár már a holtszezonban letette névjegyét, hiszen a Sturm Graz elleni edzőmeccsen két gólpasszal vette ki a részét a győzelemből.

- A felkészülés elején járunk még, a fizikai dolgokra helyezzük a fő hangsúlyt, a Sturm elleni két gólpasszomat túlzás lenne az összeszokottságra fogni. Mindenesetre, ha pályára kerülök, igyekszem a legtöbbet kihozni magamból. Úgy érzem, ha összeállunk, akkor ütőképes csapat lehet a Hali.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!