Antonov ajánlatot kapott, de (egyelőre) nem lesz a Hali játékosa

Az ukrán válogatott játékos távozott Szombathelyről.

Noha Mészöly Géza igényt tartott Olekszej Antonovra, az ukrán csatár – egyelőre – nem fogadta el a Szombathelyi Swietelsky-Haladás ajánlatát – írja a klub hivatalos honlapja.

Mint arról korábban szó esett, múlt héten a harminc éves, kétszeres válogatott támadó, Olekszej Antonovot szerepelt próbajátékon a Haladásnál. A csatár az utóbbi fél évben nem játszott, így nem volt tökéletes fizikai állapotban. Mészöly Géza, a zöld-fehérek vezetőedzője azonban dicsérte játéktudását. A trénertől a klubhonlap megtudta: gólérzékeny, képzett labdarúgót ismert meg Antonovban, akit pár hét alatt fizikálisan fel lehet építeni.

Tóth Miklós, a vasiak ügyvezető igazgatója a portál érdeklődésére közölte: Antonovnak a bajnokság végéig szóló kontraktust ajánlottak fel, ám ő a feltételeket – legalábbis egyelőre – nem fogadta el és távozott Szombathelyről.

Antonov (egyelőre) nem húz Hali-mezt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!