Artner Tamás lett a Haladás edzője

A taggyűlés Tóth Lászlóval szemben választotta a trénert. Az új edző nyilatkozatával frissítve.

A Nyugat.hu információi szerint a Haladás taggyülése egyhangú döntést hozva Artnert Tamást választotta a Haladás Sopron Bank edzőjének.

Artner Tamás segítője Székely Tibor lesz.

A taggyűlés felhatalmazta Tóth Miklós ügyvezetőt, hogy kezdje meg a részletekről a tárgyalást Artner Tamással. Az edzőnek másfél évre szóló szerződést kínálnak. Az idei célkitűzés nem változik, a csapatot a 8-12. hely valamelyikére kell vezetnie az Ajkáról távozó szakembernek.

- Megtiszteltetés, és engedjék meg, hogy elmondjam, nagyon boldog vagyok - mondta a Nyugat.hu-nak Artner Tamás. - Az egyetlen, ami szomorúságra ad okot, hogy nem ilyen körülmények között szerettem volna visszakerülni a csapathoz. Kaptam azonban egy szép feladatot, amit minél jobban szeretnék megoldani. A tulajdonosok, legnagyobb örömömre, egyhangú támogatásukról biztosítottak, ezt köszönöm szépen. Hosszú távon szeretnénk egy erős csapatot felépíteni. Télen nem akarok nagy változásokat, de a keretbe bele fogunk nyúlni, szükségünk van pár minőségi játékosra. A cél az, hogy erős csapatunk legyen, amibe könnyen tudjuk beépíteni a saját nevelésű fiatalokat.

Artner Tamás holnap reggel fél kilenckor a Nyugat Rádió FM 88.4 Élesztő című műsorának a vendége lesz.

Artner Tamás legfontosabb állomáshelyei:

- FC Ajka: 2008. szeptember–2011. december
Legjobb eredménye: NB II, 4. helyezés

- Szombathelyi Haladás: 2005. június–2007. július
Legjobb eredménye: NB II, 2. helyezés

- Haladás VSE utánpótlás: 1996 óta

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!