A csapat korábbi vezetőedzője úgy véli, a remeklő Király Gábornak nyolc-tíz pontot köszönhet a csapat.
A Szombathelyi Haladás korábbi vezetőedzője, Artner Tamás a zöld-fehérek jó szerepléséről is beszélt a Rangadó.hu-nak adott interjújában.
Elmondta, szurkol a Haladásnak, s számára továbbra is a zöld-fehér klub áll az első helyen, melynél tizenhat évig dolgozott. A jelenleg a másodosztályú Dunaújvárost irányító tréner a válogatott rekorder kapus, Király Gábor érdemeire is kitért: mint mondta, meggyőződése, hogy nyolc-tíz pontot hozott a csapatnak az eddigi szezonban.
A Haladás maradt az első helyen a korábbi vezetőedzőnél
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!