Az utolsó edzőmeccs következik

Szombaton 11-től: Hali-Hali II.

Artner Tamás együttese szombaton 11:00 órától a Kondics utcai edzőpályán játssza utolsó felkészülési mérkőzését. A jövő héten induló tavaszi NB I-es szezon előtti főpróbán a Haladás II. lesz Halmosiék ellenfele. A zöld-fehérek házimeccsen az első osztályú debütálása előtt álló Artner Tamás minden valószínűség szerint abban az összeállításban játszatja csapatát, amely a Győri ETO ellen is kifut a Rohonci úti gyepszőnyegre, ez pedig a következő: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Tóth, Halmosi - Iszlai, Rajos - Nagy D., Radó, Nagy G. - Kenesei.

Tóth Lászlónak és gárdájának plusz egy hete van a felkészülésre. A Haladás II. valószínűleg a Mursits - Nagy B., Jagodics M., Devecseri, Farkas - Szakály, Kalász, Nyírő, Hanzl - Skriba, Gyurján tizeneggyel veszi fel a küzdelmet a szombati találkozón.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!