Michal Hipp szombaton először irányítja a Haladást

Győzni kell Balmazújvárosban.

A mai napon a délelőtti edzést követően buszra szállt a Haladás és elutazott Balmazújvárosba. A Kamilla Hotelben alszanak a vasiak, és holnap 15.30 órakor a kiesés elkerülése érdekében nagyon fontos találkozón lépnek pályára a helyiek ellen.

A hazaiak két hete előztek meg bennünket: míg ki 2–1-re kikaptunk itthon a Pakstól, addig ők Debrecenben nyertek a Diósgyőr vendégeként egy, a hosszabbítást kapott büntető értékesítésével. Tamás László öt sárga lapja miatt nem léphet majd pályára, míg a válogatott szünetben a kapus Horváth László orra tört el, így ő sem lehet ott a holnapi keretben. Belényesi Miklós és Nemanja Andrics sérültek, így nélkülük kell megoldaniuk a csapatösszeállítást a Horváth Ferenc-Szamosi Tamás edzőpárosnak.

A Hali a héten nyolcat is edzett (hétfőn-kedden-szerdán kettőt-kettőt, csütörtökön és ma egyet-egyet), így Michal Hipp ez alapján mérte fel, ki is kerülhet a keretbe. Akik itthon maradtak, ők az akadémián edzenek majd szombaton.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!