Bosnjak: mínusz egy meccs, plusz két év

Újpestre nem utazhat a Hali balbekkje.

Amellett, hogy rendkívül balszerencsés vereséget szenvedett az elmúlt szombaton a Szombathelyi Haladás (a Honvéd egy a 91. percben szerzett góllal nyert 1–0-ra a Rohonci úton), elveszítette a találkozó hajrájára csapatkapitányát, Bosnjak Predragot is. Kassai Viktor második sárga lappal küldte ki a Hali 35-ös számú játékosát.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága mai ülésén azt a határozatot hozta, hogy játékosunknak egy bajnoki mérkőzést kell kihagynia - így a héten az Újpestre látogató Hali-keretben nem kaphat helyet.

Hétfőn egyébként - ahogy arról a csapat hivatalos honlapja számolt be - két évvel meghosszabbította szerződését a játékos, így kontraktusa 2021. június 30-ig lesz érvényben. A hátvéd eddig 144 NB I-es mérkőzésen játszott, ebből 124-szer a Haladást szolgálta. Egyszer már magára ölthette a magyar válogatott meggypiros mezét is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!