Bosnjak magyar állampolgár lett

A Haladás frissen igazolt balhátvédje az első ötben szeretne végezni.

Predrag Bosnjak az NB I-ben szerepló Szombathelyi Haladás első nyári szerzeménye. A Veszprém baloldali védőjével már a télen megegyezett a Hali, azonban a labdarúgó szerződése csak most járt le korábbi klubjánál, ezért a múlt hét szerdai első edzésen csatlakozott a zöld-fehérekhez. Nem sok időt töltött azonban Szombathelyen a 27 éves játékos, mivel csütörtökön Szerbiában magyar állampolgársági eskütétel, szombaton pedig az esküvője várt rá. A magyarul kiválóan beszélő, immáron magyar-szerb Bosnjak honlapunknak mesélt sűrű hétvégéjéről.

- Csütörtökön volt az eskütétel és minden rendben zajlott, megkaptam a magyar állampolgárságot - kezdte a korábban Nyíregyházán is megforduló védő. - A szabadkai konzulátuson került rá sor, nagyon szép ceremónia volt, ahol a magyar kultúrába és történelembe is betekintést nyerhettünk, majd a magyar himnusszal ért véget a program. Örülök, hogy megkaptam a magyar állampolgárságot. Az esküvőm szombaton volt, egy Szabadka melletti tónál. Én is és a feleségem is a környéken nőttünk fel, ott laktunk. Nem volt nagy lagzi, csak 70-80 vendéget hívtunk, a család és a közeli ismerősök voltak ott. Életem egyik legszebb hétvégéjén vagyok túl.

Predrag Bosnjak magyar állampolgár lett
Vágvölgyi Bálint

- Milyenek az első benyomásai a Haladás csapatáról?

- Nagyon boldog vagyok, amiért Szombathelyre igazoltam. Tetszik a csapat és az egész légkör kiváló. A mester is nagyon korrekt ember, már többször beszélgettem vele. Csak jót tudok mondani az eddigi tapasztaltakról. Miután télen aláírtam a Haladáshoz, utána mindig figyelemmel kísértem a csapat szereplését, és örömmel konstatáltam, hogy szinte az összes meccsen jobb volt ellenfelénél a Hali. Úgy gondolom, hogy szép eredményekkel zárta a csapat a legutóbbi évet.

- Mit vár a szezontól, mit gondola, hova érhet oda az együttes?

- Úgy gondolom, hogy a Haladásnak az első ötbe van a helye. Egy ilyen nagyszerű közösségnek, amit ráadásul ilyen jó edző irányít, annak a tabella elején kell végeznie. Szombathelyen minden a helyén van, és örülnék, ha az első öt helyért tudnánk harcba szállni. Az a célom, hogy amikor pályára lépek, akkor jól játsszak. Mindent bele fogok adni, és ezer százalékot szeretnék kiadni magamból - nyilatkozta Predrag Bosnjak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!