Idegenben is győzelemre tör a Haladás

Mátyus János csapata Tatabányán játszik a Budaörssel. 

Vasárnap 14 órától Horváth Tibor sípjelére indul a Budaörs SC–Szombathelyi Haladás találkozó. A játékvezető a Budafok–Haladás (1–0) és a Haladás–BFC-Siófok (1–1) meccseken fújt eddig. Segítői Bertalan Dávid és Hofbauer Roland lesznek. 

A Budaörs Tatabányán rendezi a hazai találkozóit: Bognár György tanítványai az eddigi 22 meccsükből csak nyolcat játszottak "otthon", tizennégyet idegenben. A tervek szerint ugyanis arról szóltak, hogy tavaszra már hazaköltözhetnek, de ez még egyelőre várat magára. A nyolc meccsből hármat nyertek meg (Vác, Csákvár, Kazincbarcika), egyszer ikszeltek (ETO), négyszer kikaptak (Nyíregyháza, Szeged-GA, MTK, Budafok).

 

A mieink egy hosszabbításos kupameccsel a hátuk mögött utaznak vasárnap délelőtt a komárom-esztergomi megyeszékhelyre. A keretünkben eltiltott nincsen, csak a sérülésük utáni rehabilitáción lévő Rózsa Dániel és Németh Márió hiányzik. 

A Haladás célja nem lehet más, mint a győzelem megszerzése. Két pont a hátrányunk a már a vonal felett lévő Tiszakécskével szemben (ők hazai környezetben fogadják a Nyíregyházát), öt a Szolnokkal szemben (hozzájuk a Siófok utazik) és hatra vagyunk az Ajkától (az MTK megy oda). Szerencsés esetben akár már vasárnap délután négykor bennmaradó helyen állhatunk...

 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!