Elveszett a Haladás a csákvári esőerdőben

Nem fekszik nekünk ez a Fejér megyei pálya, 3–1-re kikaptunk.

A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában a Szombathelyi Haladás a Fejér megyei Csákvárra látogatott. Már a kezdést előtt tudtuk: csonka lesz ez a forduló, ugyanis a Szeged-Csanád GA el sem utazott Soroksárra, ugyanis 17-en fertőződtek meg a kék-feketéknél. A Haladásban Schimmer Szabolcs, Tóth Dávid és Farkas Balázs sérült, Simon Barnabás az U17-es csapatban védett, így ők el sem utaztak. Rózsa Dániel már a múlt hétvégén visszatért, a kérdéses csapattagok közül pedig Bosnjak, és Kiss Bence is vállalta a játékot. Mátyus János két fiatallal,

Rögtön egymásnak estek a csapatok, előbb Kocsis lőtt mellé 14 méterről, majd Kiss Bence szögletét Tóth Barna fejelte nagy helyzetben mellé. Aztán a 13. percben egy hazai szöglet után a hálónkba került a labda: nem tudtunk felszabadítani a beadás után, így Posztobányi 16 méterről a lábak között a jobb sarokba lőtt laposan, Verpecz nem láthatott semmit sem, 1–0. A gól után inkább a középpályán folyt a játék, a rendkívül csúszós talaj nem kedvezett a futballnak. A Hali előtt adódtak ebben a periódusban kisebb lehetőségek, de nem sikerült egyenlíteni.

Fordulás után nekik estünk, előbb Medgyes lövését védte a hazai kapus, majd Tóth Barna fordult volna be az ötösön, de a pókfoci után megint ők szedtek össze a labdát. Aztán az 52. percben egyszer átlépték a térfelet a hazaiak, és rögtön gólt szereztek, Madarász 16 méterről lőtt a jobb alsóba, 2–0. Megfogott minket a gól, Mátyus János cserélt is, Rácz érkezett. Németh Márió lövésénél jártunk megint közel a gólhoz, de éppen Tóth Barnáról csorgott le a 15 méteres lövés, centikkel mellé. Az ellentámadásból megint a hazaiak rúgtak gólt: ahogy megszokhattuk, megint élete gólját szerezte ellenünk egy játékos, Major lőtt 19 méterről a hosszú felsőbe, 3–0. A Hali ekkor sem adta fel, a 79. percben Tóth Barna forgatta be a védőjét, de blokkolni tudta a lövést a bekk. Mentünk előre a becsületgólért, amit a 92. percben Németh Márió szerzett meg, 3–1. Javítani vasárnap a Szentlőrinc ellen lehet.

Aqvital FC-Csákvár – Szombathelyi Haladás 3–1 (1–0)

Csákvár, 120 néző. Vezette: Takács J.

Haladás: Verpecz – Mocsi, Bosnjak (39., Medgyes), Debreceni (84., Doktorics) – Csilusj (84., Kállai), Schuszter, Holdampf (58., Rácz), Kiss B., Németh Mi. – Tóth B., Horváth O. (46., Németh Má.) Vezetőedző: Mátyus János.

Gólszerző: Posztobányi (13.), Madarász (52.), Major (68.), Németh Má. (92.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!