Jegyzőköny
Sportbusz Csepel FC–Szombathelyi Haladaás II. 3–0 (1–0)
Haladás II.: Dombó – Angyal, Jagodics B., Füredi (Győrffy, 60.), Zsirai – Fider (Merk, 75.), Rajos, Török (Hoós, 46.), Medgyes – Vlasics, Tóth L.
Jobb volt a hazai gárda
A kevés lehetőséget hozó első félidőben a 35. percben szerezte meg a vezetést a hazai csapat, Juhász talált Dombó kapujába. Fordulás után hamar áthúzta a számításainkat a Csepel: a 48. percben kettőre növelték a különbséget. A második félidő közepén alakult ki a végeredmény – a meccset tulajdonképpen megérdemelten nyerte meg a Csepel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!