Döntetlen játszott a szlovénokkal a három szombathelyivel felálló U19-es válogatott

Rácz Barnabás büntetőből egyenlített.

Az azeriek elleni döntetlent követően a Pisont István vezette magyar U19-es válogatott szerdán Szlovéniával játszott a hazai rendezésű Eb-selejtező torna második játéknapján. A mieink a félidőben még egy gólos hátrányban voltak, de a szünet után Rácz Barnabás 11-esével sikerült egyenlíteniük. A Szombathelyi Haladás játékosai közül Tóth Martin és Rácz Barnabás végigjátszotta a találkozót, Grabant Bence kezdőként a 76. percig volt pályán, Jancsó András pedig ezúttal nem kapott lehetőséget.

A csoport másik mérkőzésén Szlovákia 4-1-re legyőzte Azerbajdzsánt, és ezzel bebiztosította továbbjutását. Az utolsó fordulóban, vasárnap Szlovákia lesz a mieink ellenfele Dunaújvárosban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!