Dvorschák Gábor szeretne alapember lenni

A Pécs ellen gólt fejelő védő jól érzi magát Szombathelyen, bár a sérülések miatt van benne hiányérzet.

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Haladás 1-1-es döntetlent játszott a Pécs otthonában, ezzel eldőlt, hogy a hatodik helyen zárja a szezont. A Halinál nyáron komoly változások lesznek, mivel több kulcsember távozására is esély mutatkozik. A Pécs ellen döntetlent érő gólt fejelő Dvorschák Gábor viszont maradni fog, és akár kulcsszerepe is lehet a következő szezonban.

– Jó iramú meccset játszottunk a Péccsel – mondta Dvorschák Gábor. – Az első félidőben kaptunk egy gólt, de sikerült magunkhoz térnünk. Szerencsére szereztem egy gólt, és visszajöttünk a meccsbe. Utána akár nyerhettünk is volna.

– Hogy emlékszik vissza a gólra?

– Nagyon jól jött befelé a szöglet. Sikerült megelőznöm az emberemet, és el tudtam fejelni a labdát a hosszú sarokba.

Dvorschák Gábor (fotó: Vágvölgyi Bálint)
Vágvölgyi Bálint

– A mérkőzés után egyből szabadságra mentek?

– Most nem volt évzáró. Kaptunk két hét pihenőt, és utána kezdjük a felkészülést a következő szezonra.

– Télen érkezett a Haladáshoz. Milyen volt ez a félév?

– Kicsit felemás volt. Az első tavaszi fordulóban egyből kezdő voltam, majd megsérültem egy Ligakupa mérkőzésen. Közben a csapatnak jól ment a játék, így nem tudtam magam visszaverekedni a kezdőbe. Ha nincs az a sérülés, akkor többet is játszhattam volna, de most nem akarok ezen keseregni, hiszen nemsokára jön a következő szezon, ahol lesz lehetőségem.

– Jól érzi magát Szombathelyen?

– Sikerült hamar beilleszkednem. A csapattársakkal gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és a városban is remekül érzem magam.

– Tavasszal szerzett két gólt is, ami négy meccsen nem rossz mutató. Pláne védőként…

– Valóban nem az, örülök is neki. Általában minden szezonban szoktam három-négy gólt szerezni. Remélem, hogy jövőre is betalálok majd.

– Az utóbbi hetekben főleg a távozókról írnak a Haladás kapcsán. Halmosi Péter, Radó András, Nagy Gábor, Guzmics Richárd. Milyen lesz jövőre a csapat?

– Ezt még előre nem lehet tudni. Én is hallottam ezekről a dolgokról, de még semmi nem biztos. Inkább várjuk meg a felkészülés, vagy a bajnokság kezdetét. Akkor már okosabbak leszünk.

– Ha sokan távoznak, akkor Dvorschák Gábor alapember lehet jövőre…

– Örülnék neki, ha Artner Tamás stabil kezdőként számolna velem. Egyelőre nem tudjuk, hányan mennek el, mert a háttérben zajlanak a tárgyalások, de szerintem reális esély van rá, hogy jövőre stabil ember legyek a csapatban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!