Dvorschák kedden a Halival edz

A belső védő nem vár tovább a külföldi ajánlatra, holnap délelőtt Szombathelyre utazik.

Mint arról korábban beszámoltunk, Dvorschák Gábor akár a Haladásban is kiköthet. Az Újpestről távozó belső védő a hétvégéig egy külföldi ajánlatra várt, ám miután nem kapott választ, úgy döntött, hogy csatlakozik a szombathelyiek holnap délelőtti edzéséhez.

– Lejárt a szerződésem Újpesten, és végül nem hosszabbítottunk. A válás tulajdonképpen közös megegyezéssel történt. Magyarországról volt egy-két megkeresésem, valamint szó volt külföldi lehetőségről is, most azonban a szombathelyiek ajánlata az elsődleges számomra. Jelenleg a Halira koncentrálok. Nem teljesen ismeretlen számomra a közeg, hiszen még az utánpótlás válogatottból személyesen is ismerem Búrány Zoltánt, valamint Iszlai Bencét, de természetesen tisztában vagyok a keret többi tagjának nevével is – mondta a Nyugatnak Dvorschák.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!