Pénteken este hét órától rangadót játszik Debrecenben a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. A mérkőzés helyszínére már egy nappal korábban megérkezik Csertői Aurél legénysége.
A csapat csütörtökön délelőtt még egyet edz a Rohonci úton, ezt követően pedig közös ebéden vesznek részt a játékosok. Ezután a csapat busza elindul Debrecenbe, ahova a tervek szerin este nyolc körül érkeznek meg. Az éjszakát egy város melletti település szállodájában töltik a játékosok.
A mérkőzés napján egyébként séta, ebéd és csendes pihenő szerepel a programban.
A Debrecen - Szombathelyi Haladás mérkőzést a Nyugat Rádió élőben megszakítás nélkül közvetíti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!