Megérdemelt Haladás siker a végén

Hátrányból fordított és 2-1-re nyert a tavalyi bajnok Debrecen otthonában a Haladás. Tekintse meg online közvetítésünket.

A lefújás után elszabadult a pokol. A pályára rohantak a debreceni szurkolók, volt aki a saját játékosának esett neki, de akadt olyan is, aki a játékvezetőket vette célba. Így történhetett meg az is, hogy az egyik drukker ellopta az egyik asszisztens zászlóját. A "vétkes" elszaladt, a biztonságiak utána. Ezt látván kiürült a B-közép, hogy segítségére legyen az illetőnek...

93. perc: Véget ért a mérkőzés. A második félideji jó játékával megérdemelten nyert a Haladás.

Egyre feszültebb a hangulat az Oláh Gábor utcában. Cifrábbnál cifrábakat kiabál a hazai B-közép.

90. perc: 3 perc lesz a hosszabbítás.

90. perc: Lesgólt szerzett a DVSC.

A hazai szurkolók a "K+va gyenge! K+va gyenge!" és a "Mocskos zsoldosok!" rigmussal bíztatják övéiket.

87. perc: Oross reklamálásért kapott sárga lapot.

86. perc: Bódi jobb oldali beadását Salami fejelte fölé az ötösről.

84. perc: Czvitkovics tekert kapura egy szabadrúgást a bal oldalról. Rózsa kiöklözte, a labda Coulibaly elé került, aki lőtt, másodszorra pedig már blokkolni tudtunk.

82. perc: Lengyel helyett Csontos érkezik.

81. perc: Óriási ziccert puskázott el a DVSC. Czvitkovics adott laposan középre a bal oldalról, Salami 2 méterről azonban fölé lőtt.

75. perc: Sipos cipelte a labdát, majd gondolt egyet, és lőtt. Jó 25 méterről. Kemény lövését Verpecz vetődve védte.

69. perc: Ramos-Salami csere a hazaiaknál.

Teljesen megváltozott a játék képe. A tavalyi bajnok csak nyomozza a labdát...

67. perc: Gyönyörű góllal fordítottunk!! Egy formás akció végén Oross-Nagy-Sipos-Nagy volt a labda útja. Utóbbi passzolt felfutó Halmosi elé, aki a kifutó Verpecz mellett a kapuba lőtt 1-2

64. perc: Ramos rúgta fel Orosst, a légiós is sárga lapot kapott.

64. perc: Sipos szögletére Lengyel érkezett. A labda nem sokkal ment mellé. Nyom a Haladás...

63. perc: Egy szépen megkomponált Haladás szabadrúgás-variáció után Fodrek lőtt kapura 24 méterről, a bal oldalról. Verpecz nagy bravúrral védett.

62. perc: Megzavarodott a Loki, feltámadt a Haladás. Sokkal bátrabban játszunk, mint az első félidőben.

60. perc: Czvitkovics lőtt kapura jó messziről. Kellemetlen, pattogós lövését Rózsa fogta.

58. perc: Illés helyett Varga a pályán.

Furcsa módon, az ujjbegyüket összeérintve ünnepelte a gólt a Haladás kispadja.

57. perc: A semmiből egyenlített a Haladás. Halmosi tekert középre egy szabadrúgást, a labda Lengyeltől Sipos elé pattant, aki kapásból, estében lőtt, a kapu jobb oldalába. Verpecz tehetetlen volt. 1-1

55. perc: Yannick cselezgetett a jobb oldalon, majd lőtt, a labda elment keresztbe a kapu előtt.

53. perc: Lengyel taktikai faultja után besárgult. Ezúttal Coulibaly volt a szenvedő alany.

48. perc: Illés rántotta vissza Iszlait, sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

47. perc: Czvitkovics löbbölt kapura 17 méterről. Rózsa könnyedén fogta.

Jagodics-Guzmics-Lengyel-Farkas. Kereken 21 év a hátvédsorunk átlagéletkora... Ez alighanem a legfiatalabb felállás az NB I-ben.

46. perc: A Debrecen kezdte a második félidőt.
Aczél Zoltán változtatott a szünetben. Újabb újonc a Haliban: Rajos jött le, Farkas Márk állt be.

Az első diagnózis szerint Schimmer Szabolcs combizomszakadást szenvedett.


46. perc: Vége az első félidőnek. Megérdemelten vezet egy tizenegyes góllal a Debrecen. A lelátóról jogosnak tűnt a büntető. A Haladás egyelőre bátortalanul játszik.

45. perc: 1 perc a hosszabbítás.

44. perc: Szakály helyett Czvitkovics a Lokiban.

40. perc: Simac szerzett labdát a félpályánál, meglódult, és miután látta, hogy senki nem támadja meg, 22 méterről kapura lőtt. Szerencsére nem jártunk úgy, mint a múlt héten Rósával, ez a labda most mellé szállt.

38. perc: Sipos bal oldali szögletét kifejelték a hazai védők. A labda Fodrek elé került, aki lekezelte, majd kapura lőtt, Szakály még beleért, de Verpecz így is a helyén volt, és védeni tudott.

34. perc: Eltelt fél óra a meccsből. Egyelőre az látszik, hogy nagyon tartottunk a Debrecentől. A vendégek semmivel sem jobbak, a hibáinkból élnek. Ha bátrabbak lennénk, akár többre is vihetnénk.

31. perc: Újoncot avat a Haladás: Jagodics Márk folytatja Schimmer Szabolcs helyén.

31. perc: Szakály is besárgult, Iszlait rántotta le.

29. perc: Schimmer egy rossz mozdulat után lent maradt a földön, valószínűleg meghúzódott. Le kell cserélni. Hordágyon vitték le.

27. perc: Iszlai rúgott oda csúnyán Ramos-nak, sárga lap a "jutalma".

25. perc: Rajos rúgta fel Bódit a tizenhatoson belül. Tizenegyes! Coulibaly jobbra lőtt, Rózsa bár érezte az oldalt, nem tudott hárítani. 1-0

24. perc: Bódi szabadrúgása nem sokkal kerülte el Rózsa kapujának jobb felső sarkát. Rózsa rajta volt, ha lejebb megy, valószínűleg odaért volna.

24. perc: A meccs legnagyobb helyzete maradt ki! Coulibaly passzolt Yannick-hoz, aki lefutotta védőinket, szemben állt a kapuval, és szinte már kihagyhatatlan helyzetben találta magát. Lövését azonban Rózsa bravúrral, lábbal hárítani tudta.

20. perc: Bódi lépett ki Halmosi mellett a lehatáron, erőtlen lövését könnyedén fogta Rózsa.

13. perc: Oross passza után Fodrek pörgetett fölé. Erőtlen, gyenge próbálkozás volt.

12. perc: Az első Hali helyzet: Iszlai indította a jobb oldalon felfutó Nagyot, aki középre adott, Oross az ötösnél érkezett, ám lövését blokkolni tudták a DVSC védői.

11. perc: Bódi tekert középre a jobb oldalról Szakály senkitől sem zavartatva, tisztán fejeletett, ám nagy szerencsénkre pont Rózsa kezébe.

8. perc: Szakály kapott remek labdát Yannick-tól, gólhelyzetben lépett ki, ám hosszan tolta meg, így oda lett a nagy helyzet.

6. perc: Egyelőre helyzet még egyik oldalon sem volt. Mezőnyben gyűrik egymást a csapatok. Többet van a labda a Debrecennél.

1. perc: A Haladás kezdte a meccset.

A Haladás zöld-fekete mezben és nadrágban, illetve fekete sportszárban játszik, míg a hazaiak tiszta fehérben szerepelnek.

A kezdés előtt 10 perccel körülbelül 3500 néző lehet az Oláh Gábor utcában, ebből 9 szombathelyi.

A találkozót Berger József vezeti, két segítője Szpisják Zsolt és Forgács Attila lesznek.

Aczél Zoltán edző korábban elmondta, a rengeteg hiányzó miatt több variációja is volt a kezdőcsapatot illetően, végül a következő 11-nek szavazott bizalmat:

Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Lengyel, Halmosi - Nagy I. G., Iszlai, Rajos, Sipos - Oross, Fodrek.

Csere: Mursits, Csontos, Irhás, Jagodics, Sluka, Farkas, Lattenstein.

DVSC: Verpecz - Nagy Z., Mijadinoski, Simac, Fodor - Bódi, Szakály, Ramos, Illés - Yannick, Coulibaly.

Csere: Malinauskas, Dombi, Nikolov, Salami, Mészáros, Varga, Czvitkovics.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!