"Szégyen és gyalázat"

Mármint, amit a védekezés címén egész héten bemutattunk - mondta Pacsi Bálint.

Pacsi Bálint: Az egyik oldalon minőség, a másikon mennyiség. Az egész heti teljesítményért, kimondottan a védekezésért, én szégyellem magam. Egyszerűen szégyen és gyalázat, amit védekezés címén bemutattunk. Azonban a támadásoknál is olyan helyzeteket hagyunk ki, amit NB I-es szinten nem lehet, mert az ellenfél megbüntet. Egy Illés Akadémia-nevelés eldöntötte a mérkőzést. A labdarúgás arról szól, hogy az egyik csapatnak minimum eggyel több gólt kell lőni. Ebben mi rendkívül gyengék vagyunk. Minden más magyarázkodás. (A televíziós interjúban Pacsi Bálint arra is kitért, hogy muszáj lesz igazolnia a Haladásnak.)

Bódog Tamás: Jól kezdtük a mérkőzést, azonban 15-20 perc után a Haladás átvette az irányítást. Ebben az időszakban szerencsénk is volt, mert jobban játszott a Haladás. Az első félidő igen nehézre sikeredett, a második viszont teljesen rendben volt. Ugrai Roland megértette, hogy a második félidőben kell jönnie, mert akkor egy fáradtabb Haladásra tud ő is és Nono is "rámenni", és ez így is lett. Megérdemelten nyertünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!