Mindkét edző jó meccset látott

Egymásnak is gratuláltak, igazságos volt az iksz.

Mészöly Géza: Klassz, nyílt mérkőzés volt, sok helyzettel. Főleg az első félidőben voltak lehetőségeink. Meg kell becsülnünk minden pontot. Bár 1-0-nál volt Medgyesnek egy nagy lehetősége, kár, hogy ezt követően hamar egyenlített az Újpest. Jó csapat ellen értünk el döntetlent. Megzavart minket az is, hogy Bosnjakot sérülés miatt le kellett cserélnem. Gaál Bálint jolly jokerré vált, már tud védőfejjel is gondolkodni, hiszen most is jól szállt be, ezúttal bal oldali védőként.

Nebojsa Vignjevics: Mindkét csapatnak gratulálok. Nagyon jó színvonalú mérkőzést játszott a két csapat, nagy volt az iram. Agresszív és dinamikus volt a Haladás. Ajándékoztunk egy gólt a hazaiaknak, ezek után volt helyzet itt is, ott is, az eredmény azonban igazságos. Két hét alatt öt mérkőzést játszunk, ezért nem szerepelt az alapcsapatból Kálnoki-Kis és Mohl a kezdőben. Fontos, hogy MK-elődöntőt is játszunk a jövő héten, erre is készülni kell.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!