Így látta a két vezetőedző

Mindketten nagyon jó meccset láttak, olyat, amely előbbre viheti a magyar labdarúgást.

Michael Oenning: Elégedett vagyok a játékosaimmal. Kifejezetten jó meccs volt, amire jó állapotban érkeztünk. Sok helyzet volt itt is, ott is, ehhez hozzájárult a pálya jó állapota. Gyors volt a játék, ráadásul folyamatos. Talán túl sokszor fújt a játékvezető, még élvezetesebb lehetett volna a játék. Gratulálok a Haladásnak. Nem "terveztem", hogy itt szakad meg a jó sorozatunk, de a Haladás kifejezetten jó csapat képét mutatta. A szombathelyiek "játsszák" a futballt, ezt tették ma is. Óriási taktikai csata folyt a pályán, ma kikaptunk, de ettől függetlenül veszélyesek voltunk, akár lehetett volna más is az eredmény, ám ma mi nem tudtuk a helyzeteinket kihasználni.

Mészöly Géza: Nagyon tetszett a stabilitásunk! Taktikailag jól szervezettek voltunk, a célunk az volt, hogy ne kerüljön az ellenfél helyzetbe. A második félidő első negyedórájában lefociztuk a Vasast: rúgtunk egy lesgólt, aztán egy "rendeset" is, Iszlai Bence szép találatot szerzett. Rangadó volt ez a mai, sokat tettünk a győzelemért. Sok játékost ki lehetne emelni, Rózsa Dani szenzációsan védett, de nem feledkezhetek meg a közönségünkről sem: ilyen időben is ennyien itt voltak, le a kalappal előttük, a soproni stadiont igazi hazai pályának érezhettük. Működött a középpályás-védekezésünk, Iszlai és Kovács is kitette a szívét-lelkét. Sokat kivett belőlünk ez a meccs, ahogy a válogatott-szünet előtti négy meccs is így volt, a szerda-szombat ritmus kemény. Bosnjak Predrag fura kiállítása miatt ő biztosan pihenni fog, a többieknek pedig gyors regeneráció következik. És talán még ennél is jobb meccs lett volna a mai, ha szerdán nem Békés megyei jelenésünk lett volna.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!