Így látták az edzők

Csertői Aurél szerint a Haladás volt az agresszívebb. Mészöly Géza újoncot avatott.

Mészöly Géza: Megdolgozunk a 2–0-s győzelemért. Jó helyen volt a paksiaknál a labda, így nekünk jól megszervezett védekezéssel kellett kirukkolnunk. Kevés helyzetet tudtak a vendégek kialakítani. A pontrúgásokra külön készültünk: az övékét jól védekeztük le, míg kétszer ilyen szituáció után tudtunk gólt szerezni. Fegyelmezettek voltunk, jól jöttünk át védekezésből támadásba. Erőn felül teljesítünk ebben a bajnokságban is, de a hátralévő meccseken is megteszünk mindent. Winkler András ott kellene, hogy legyen az U17-es válogatott keretben, ez most még nem jött össze, de ma debütálhatott az NB I-ben.

Csertői Aurél: Sajnos nem volt átütőerő a csapat támadószekciójában. Az, hogy gólokat kapunk, benne van a játékunkban, mindkétszer óriási hibát követtünk el. Nem tudtuk megbontani a Haladást, jól védekeztek. A mezőnyben focizgattunk. Nem voltunk elég agresszívek. Ez a Haladás erőszakosan futballozott, és legyőzött bennünket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!