Kovács László: Két nehéz helyzetben lévő csapat játszott ma. Parádésan kezdtünk, ám a két gólunk után jött egy butaság, és ez utóbbi meg is büntetett bennünket. Más poszton játszattam 2-3 játékost. Le a kalappal a játékosok előtt, gratulálok, kitették a lelküket. Nézhető, izgalmas meccset játszottunk.
Kuttor Attila: A játék képén tükröződött, hogy két, súlyos helyzetben lévő gárda meccselt ma. Az összkép alapján igazságos a döntetlen. Ilyen kezdés után a mi részünkről nagy erőről tettünk tanúbizonyságot. Bíztunk a harmadik gólban is: bátran játszottunk, győzelmi sanszunk is volt. A játékosok a tét miatt voltak feszültek. Nem egy átlagos NB I-es meccs volt a mai, gratulálok a saját játékosaimnak: 0–2-ről felálltunk, ez adhat komoly erőt a továbbiakban. Elterveztünk egy játékot, és a kétgólos hátrány ellenére is kitartottunk emellett, ez volt a nagy fegyvertény ma. Ahogy haladt előre a meccs, úgy tanultunk bele ebbe a tervbe, ez pedig komoly teljesítmény volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!