Ma 13 órakor indul el a Haladás II. Bécsbe, hogy a Wienerberg-Stadionban megmérkőzzön az arab emirátusokbeli Al Shaab együttesével. Balogh Gyulától tudjuk, hogy az első osztályú csapat már öt hete edzőtáborozik az osztrák fővárosban. A találkozó 17 órakor kezdődik, az NB I-es csapatból kevesebbet játszók is szerepelnek a meccsen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!