Bécsi kezdés
A december 1-jei, Győr ellen hazai 1–1-et majd csak a március 2-i Siófok elleni találkozó követi, azaz három hónap telik el tétmérkőzés nélkül Szombathelyen. Ahogy az minden felkészülési periódusban lenni szokott, „képlékeny” még a program, de van egy váz, ami alapján dolgozni szeretne az Artner Tamás vezette szakmai stáb. A héten kezdte az edzéseket a Haladás, szombaton Telkiben 90 perces bemutatótréninget tart a társaság – Artner Tamást Dr. Mezey György kérte fel a feladatra. Az első edzőmeccsünket Bécsben játsszuk az Admira ellen.
NB II-es ellenfelek
Az első osztályú osztrák csapat mellett szerepel a program Ajka, Zalaegerszeg, Veszprém, Sopron és Gyirmót elleni találkozó is. A február eleji, soproni edzőtáborból átruccannak a fiúk Burgenlandba és megmérkőznek az osztrák Bundesligás Mattersburggal is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!