Edzőmeccs pénteken

Másodosztályú ellenféllel mérkőzik meg Horváth Ferenc csapata.

A válogatott szünetet kihasználva felkészülési mérkőzést játszik a Szombathelyi Haladás. Horváth Ferenc együttese Várpalotára utazik, ahol az NB II-ben szereplő Vác FC-vel fog meccselni.

A Duna-partiak a második vonal középmezőnyében foglalnak helyet, 12 meccs után 3 győzelem, öt iksz és négy vereség van a nevük mellett.

Bolla Gergő nem tart a csapattal, ő a tegnap Szlovénia ellen diadalmaskodó U19-es együttessel várja a Koszovó és Ausztria elleni találkozókat.

A mérkőzés helyszíne Várpalota lesz, a meccs 13 órakor kezdődik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!