A Michal Hipp vezette szakmai stáb irányítása mellett megkezdte a felkészülést a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A 2017/2018-as bajnokság tavaszi idényében 14 tétmérkőzés vár még a zöld-fehérekre. A remek hajrának köszönhetően (a három leggazdagabb magyar klubot verték meg a vasiak az utolsó három fordulóban) a 10., azaz még éppen bennmaradást érő helyről vágnak neki az alapozásnak a fiúk.
Az első nap edzése az Illés Akadémián zajlott. Egy új arccal találkozhattunk. Szilvási Péter – aki a DVSC-vel decemberben szerzősét bontott – középső védő, 24 éves lesz a nyáron. Három alkalommal volt tagja az U21-es válogatottnak.
Egy hiányzója volt a csapatnak: Myke Bouard Ramos nem volt ott még az edzésen, szerda este érkezik vissza a brazil támadó. Csütörtökön a gárda terheléses teszten vesz részt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!