Elkezdte edzéseit az új Haladás

A HVSE csapata a megyeiben indul ősszel.

"A tegnapi nap megkezdte a csapatunk a felkészülést a következő szezonra! A srácok mindent beleadtak már az első napon ... lelkesek a játékosok és érezhető rajtuk, hogy most egy nagyon nagy projektbe csöppentek bele! Céljuk viszont egyértelmű. a Haladás visszajutásáért mindent megtenni!" - írta a Facebookon a Haladás Szurkolói Kör.

Forrás: Facebook / Haladás Szurkolói Kör hivatalos oldala - B Közép Haladás Szurkolói oldal

Ez a Haladás VSE csapatáról van szó, akik a megyei I-ben indulhatnak ősszel. A posztból az is kiderül, hogy a felkészülést Szenci Imre vezetőedző irányítja. A HVSE azt írja, három szombathelyi kötődésű játékos, Tarján Patrik, Szakály Attila és Jancsó András náluk folytatja a pályafutását, de az eddig futsalozó Fehér Dániel is a csapattal van. A támadó szekcióba és a kapus posztra még várnak új játékosokat, és nagyon bíznak a saját utánpótlásukban.

Arról, hogy hogyan folytatja a Haladás és milyen lehetőségei vannak, nemrég írtunk Egy dolog teljesen biztos: lesz Haladás – akármilyen kacifántos módon, de lesz 2024. June 25. 21:33 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!