Megvan a Szombathelyi Swietelsky-Haladás új vezetőedzője! A szlovák Michal Hipp az első külföldi mester a vasiak kispadján.
Ma taggyűlést tartott a klub, és ezt követően hivatalossá vált, hogy Michal Hipp irányítja a szombathelyieket. Segítői Pinte Attila és Desits Szilárd lesznek.
Délelőtt 10 órától már az első edzést is levezette: a kiesés elkerülése szempontjából kulcsfontosságú ez a hét, hiszen szombaton Balmazújvárosban lép pályára a Hali. A Paksi FC elleni vereséggel a kiesőzónába, a 11. helyre zuhanó zöldek éppen az őket megelező Horváth-csapattal meccselnek, a találkozó 15.30 órakor kezdődik.
Nyáron még Mészöly Gézával a padon sikerült megverni a hajdúságiakat, akkor 3–1 volt a végeredmény Sopronban.
Azóta már Mészöly Gézát Pacsi Bálint váltotta, de ő sem ismerheti meg a Haladás Sportkomplexum kényelmes hazai kispadját, hiszen a Haladást már a harmadik edző irányítja a 2017/2018-as bajnokságban.
Michal Hipp 2018. június 30-ig írt alá. Egyetlen feladata van: benntartani a Haladást!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!