Érden a Magyar Kupa-továbbjutásért

Ellenfelünk vezeti az NB III Nyugati-csoportját.

Szerdán délben a legjobb 16 közé jutásért lép pályára a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A vasiakat Érdre szólítja a sorsolás: a helyi zöld-fehérek az NB III-ban vitézkednek, nem is akárhogyan. 17 fordulót követően 14 győzelemmel és három vereséggel a tabella élén állnak.

Míg a mieink a Békés megyei I. osztályban szereplő Füzesgyarmat (2–0) és az NB II-es Vác FC (3–0) ellen jutottak a legjobb 32 közé (és már mintegy 1500 km van a "kupabuszban"), addig az érdiek nyertek Taksonyban 6–0-ra, majd otthon játszottak 3–3-at a Budaörssel, és hatékony ítélet-végrehajtónak bizonyultak, hiszen büntetőkkel 4–1-re nyertek.

A mieinket Mészöly Géza várhatóan a Gyurján – Angyal, Schimmer, Jagodics, Bosnjak – Kovács, Iszlai, Overgoor – Tóth M., Ars, Rácz összeállításban küldi pályára, míg a padon Lévay, Polgár, Gaál, Kiss B., Kiss T., Dombi és Winkler foglal helyet.

A hazaiaknál egy exszombathelyi játékost találunk: a csatár Gyurácz Bálint az elvett aranyéremmel záruló bajnokság után (2006/2007) tanulmányai miatt került el Vasból.

A találkozó szerdán 12 órakor kezdődik az érdi Ercsi úti sporttelepen, a játékot Szilasi Szabolcs vezeti. A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást lesz olvasható itt, a www.haladasfc.hu-n.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!