Igazán az első félidőben volt elemében a Haladás Sopron Bank, ekkor 5–0-ra vezetett a Zalaegerszeg ellen. Mindent jól láthattunk: az órát, az eredményt és főleg a Hali gólszerzőinek nevét.
A Haladás Szurkolói Kör elkészítette azt a programot, aminek segítségével zöld háttérrel, több látványos elemmel bővült az eredményjelző repertoárja. Talán nem sokat kell várni arra, hogy akár videót is nézhessünk rajta. Persze mi leginkább a szombati jó eredményre várunk...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!