Ma délelőtt elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa második fordulójának párosítását. A Szombathelyi Haladás a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szereplő Fertőszentmiklóst kapta ellenfélnek.
A versenykiírás értelmében az NB I-es csapatok még a sorozat ezen szakaszában sem kerülhettek össze egymással, a pályaválasztói jog pedig minden esetben az alacsonyabb osztályú együttest illeti meg. A szeptember 10-én rendezendő párharcok egy mérkőzésen dőlnek el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!