Fiatalokat igazolt a Haladás

Két Illés Akadémistának, Kovács Istvánnak és Skriba Máténak, valamint a HVSE-ben nevelkedett Rácz Ferencnek nem is zárulhatott volna jobban az idei év hiszen három éves szerződést írtak alá a Halihoz.

„Nagyon fontos pillanat ez három fiatal sportoló életében, hiszen ma aláírták első profi szerződésüket” – mondta Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás klub menedzsere. A három évre szóló megállapodások a fiatalokat arra hatalmazzák fel, hogy az első csapattal készüljenek, az hogy ezután, hogyan alakul a pályafutásuk már csak a futballisták kitartásán és szorgalmán fog múlni-tette hozzá a vezető. Tóth azt is hangsúlyozta, hogy úttörőnek számít a Haladás a honi élvonalban, hiszen 16 éves focistákat nagyon kevés klub igazol le.

Ezzel egyébként az Akadémia munkáját is elismerték és Csertői Aurél kérését is teljesítették. Hiszen a vezetőedző a játékosok teljesítményét figyelemmel kísérte és szeretett volna velük együtt dolgozni. A menedzser reméli, hogy a közeljövőben egyre több, az akadémián tanuló fiatal fog hasonló profi szerződést kapni itthon, de mint mondta, azon sem lenne meglepődve ha külföldi ajánlatok is érkeznének.

A három leigazolt akadémista

Kovács István
Születési hely,idő: Szombathely. 1992-03-27
Nevelőegyesület: Lurkó UFC Vasvár
Nevelőedző: Koman Vladimir, Horváth László
Korábbi egyesülete: Lurkó UFC
Testsúly: 56 kg
Magasság: 170 cm
Poszt: irányító középpályás
Válogatottságainak száma: 12

Skriba Máté
Születési hely, idő: Celldömölk. 1992-03-13
Nevelőegyesület: UFC Celldömölk
Nevelőedző: Kazári József
Korábbi egyesülete: Lurkó UFC
Testsúly: 68 kg
Magasság:172 cm
Poszt: irányító csatár
Válogatottságainak száma: 17

Rácz Ferenc
Születési hely, idő: 1991-03-28, Szombathely
Nevelőegyesület: Lurkó UFC
Nevelőedző: Márkus Gábor
Korábbi egyesülete: Haladás VSE
Testsúly: 69 kg
Magasság: 178 cm
Poszt: irányító
Válogatottságainak száma: -

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!