Frőhlichet nézte ki magának a Hali

Nem csak a pécsi támadó középpályás van azok között, akikkel tárgyal(na) a Hali.

Az OTP Bank Liga 2013/2014-es bajnokságában hatodik helyen végző Szombathelyi Haladásnál egyelőre az esetleges távozókról és Predrag Bosnjakról szóltak a hírek – a vajdasági játékost kivásárolta szerződéséből a Ferencváros, így a felkészülést már a IX. kerületiekkel kezdheti meg a Haliban egy szezont lehúzó balbekk.

Az egyik országos, labdarúgással foglalkozó portál szerint azonban már kiszemeltje is van a szombathelyieknek, méghozzá a pécsi támadó középpályás, Frőhlich Roland. A mecsekaljaiak tizese eddig 44 NB I-es mérkőzést tudhat a háta mögött, négy gólt szerzett. Az őszi szezont nagyrészt végigjátszotta, majd sérülés miatt kihagyta a márciust és majdnem a teljes áprilist is, csak az utolsó öt mérkőzésen volt bevethető, ekkor a Márton-Lőrincz páros csereként számolt vele.

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője elárulta, hogy több játékossal és klubjaikkal is kapcsolatban áll és tárgyalt már a játékosokat képviselő menedzserekkel is.

Az NB I 2014/2015-ös szezonja minden valószínűség szerint július utolsó hétvégéjén (július 25-27.) kezdődik majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!