Grabant Bence gólpasszt adott, 1-0-ra nyert az U18-as válogatott

A magyar U18-as labdarúgó válogatott kedden az ukránok elleni meccsel kezdte meg a csehországi Jezsek-emléktornát. A magyar csapat gyorsan fölényt tudott kiharcolni magának, és ha a helyzetkihasználása kicsivel jobb, már a szünet előtt vezetést szerezhetett volna. A lehetőségek azonban kimaradtak, így hiába birtokoltuk jóval többet a labdát, az eredmény egyenlő volt a szünetben. A 71. percben aztán megszereztük a vezetést, és miután több találat nem született,1-0-ra nyertünk.

A Szombathelyi Haladás játékosai közül Rácz Barnabás végigjátszotta a találkozót, Grabant Bence kezdőként 85 percet kapott és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez, míg Tóth Martin 5 perccel a lefújás előtt, csereként állt be.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!