Jó idő, négy gól

Remek időjárási körülmények között, sok hibával tarkított meccsen 3-1-re nyert a Haladás Sopron Bank.

Jó körülmények

Ideális időben, sok néző előtt játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Haladás Sopron Bank együttese. Artner Tamás együttese az első félidőben Rózsa - Schimmer, Guzmics, Tóth P., Halmosi - Iszlai, Rajos - Nagy D., Radó, Nagy G. - Kenesei összetételben szerepelt. A vezetést Czafit Richárd révén a Haladás II. szerezte meg, de alig telt el a gól után egy perc, Halmosi beadását Radó fejelte a hosszú sarokba. 1-1 maradt a félidő eredménye.

Szünet után újabb két Nagy-Hali gól

Fordulás után az NB I-re készülő együttes Gőcze - Sluka, Korolovszky, Horváth A., Devecseri - Búrány, Sipos - Ugrai, Kulcsár, Vujovic - Oross tizeneggyel igyekezett minél több támadást vezetni. A 60. percben egy jogosan megítélt büntetőből szerezte meg a vezetést Goran Vujovic, majd ugyanő lőtte a gólt a 3-1-hez: Oross remek ütemű passzát váltotta találatra. Tóth László cspata Gőcze (Rózsa) - Horváth D., Jagodics, Devecseri (Szakály), Farkas - Nagy B., Kalász - Skriba, Hanzl, Gyurján - Czafit (Nyírő) összeállításban szerepelt. Nyolc nap van még az NB I-es bajnoki rajtig: addig még tréningekkel készül a szombathelyi együttes a Győri ETO elleni megmérettetésre.

Szombathelyi Haladás Fc - Haladás II fC
Nézze meg galériánkat a mérkőzésről!
Unger Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!