Veszprémben is nyert a Hali II.

Tóth László csapata győzedelmeskedett az NB II-es csoportellenfele otthonában.

Újabb siker

Veszprém – Haladás II. 1–2 (1–2)

Haladás II.: Mursits – Zsirai (Angyal, 55.), Devecseri, Szvoboda (Halmai, 55.), Farkas – Szeles, Szakály (Jagodics B., 82.), Hanzl (Tóth D., 72.) – Gyurján, Kalász (Maráczi, 80.), Dallos (Földes, 61.).

A csapatok 2x60 perces találkozóban állapodtak meg, amelynek elején máris megszerezte a vezetést a Haladás II. Balogh Gyula technikai igazgató a 6. percben jegyezhette fel, hogy egy szép jobb oldali akció végén Gyurján beadására Kalász érkezett és 3 méterről juttatta a hálóba a labdát, 0–1. A 23. percben egy szögletet követően egyenlítettek a veszprémiek, ám a 45. percben ismét a Kishalinál volt az előny: sokpasszos támadás végén az egyik védő számunkra olyan szerencsésen ért a labdába, hogy az a saját kapujába jutott, 1–2.

Az MTK-tól érkezett Földes Milán próbajátékon vett részt a Haladás II.-ben: egyelőre még nem született döntés a sorsáról. A második játékrészben is a vasiak domináltak, sok helyzetet kidolgoztak, ám ezek ki is maradtak.

Folytatás szombaton az SVSE-GYSEV ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!